2012. november 23., péntek

Képek meg miegymás

Feltettem a képeket ide. A kreációimról majd kicsit később, amikor nappal is itthon leszek, meg ha lesz nap (bár tegnap egészen kivételesen kisütött... nem tudom, néha ilyen is van.). Mert ilyen fények mellett nem lehet normális képet készíteni a lakásban. De előre bocsájtom, hogy nagyon, de nagyon tuti kis tatyót varrtam a termoszomnak !! Így már fel tudom akasztani a kocsiban, és nem folyik ki belőle a tea mire megérkezem a munkahelyre. De annyira elégedett voltam a kivitelezéssel, hogy kénytelen voltam mindenkinek körbe mutogatni a munkahelyen. És mindenki csak ámult, hogy mindezt kézzel varrtam. Hihi, tök jól esett. :o) Komolyan, szerintem hazaviszem karácsonykor megmutatni, mert baromi büszke vagyok ám rá. 

Azóta elkezdtem egy karácsonyi ajándékon dolgozni, és komolyan, ha én kapnám, hát én isssszonyúan örülnék neki ! Remélem az a személy is, aki kapni fogja, ugyanennyire fog örülni neki. :o) Iiii, remélem mindenkit felcsigáztam !! :o) 

Amúgy pedig holnap megyek kreatív szalonra, mert nyertem két jegyet rá. Egyiket Elodie-nak adtam, mert ő is ugyanolyan kreatív, mint én, és még mondta, is, hogy játszott egy halom játékon, hogy nyerjen belépőt, és nem nyert. Mire mondtam, hogy dehogynem, csak épp rajtam keresztül. A lényeg ugyanaz, ingyen megyünk nézelődni !! :o) Komolyan, imádok nyerni, annyira jó dolog amikor vár egy email : "Gratulálunk, ön nyert !!" 

Hm, ennek örömére tegnap beküldtem pár újabb megoldást, remélem nyerek. :o) És megyek Nizzába !!!!! Egy újabb hétvégére. Ok, csütörtök-péntek dolgozni fogok, ígérem... :o) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése