Voila voila, ismét hazajöttem egy utazásról. Tuti jó volt, de tényleg, pedig azért tartottam tőle, hogy milyen lesz, mert bár jól megértem magam Stéphanie-val, azért mégis más egy hetet eltölteni vele és a családjával ! De minden rendben volt, sőt mi több, a szülei tökre megkedveltek, annyira, hogy az apukája (aki elvileg nem mindenkivel beszélget, ráadásul nem szójátékkal...) egyik ebéd alkalmával közölte, hogy : "Na és mikor jössz állásinterjúra az X céghez ? (ahol nem tudom melyik igazgatói állást tölti be) "
Előrejáróban ennyit. Amúgy pedig : kedden este indultunk, gondoltam egyszerűbb, mint szerda reggel korán felkelni. Egyszer álltunk csak meg, Lille-ben, majd mentünk tovább Brüsszelbe. Csak az anyukája volt otthon, mert apukája Milánóban tárgyalt. Szóval aznap nem sok mindent csináltunk. Szerda és csütörtök délelőtt náluk voltunk, délután pedig Brüsszelben sétáltunk, ami tök jó volt, bár már a legtöbb nevezetességet ismertem. És ettünk fincsi goffrit, komolyan, azért a belgák is jók valamiben !! :o) Pénteken anyukája elment a szobrász szakkörre, mi meg Stéphanie-val elvileg várost mentünk volna nézni, csak épp csütörtök este kettőig beszélgettünk anyukájával mindenféléről, és reggel 8kor meg már fent voltunk (ki kellett állnom a kocsival, hogy anyukája ki tudjon tolatni a garázsból) így közösen egyetértve inkább otthon maradtunk. :o) Elvégre szabin voltunk, na ! :o) Azért délelőtt elmentünk megnézni az Atoniumot (azt a szürke sok-gömbös atomot)... Ezen estén kezdett apukája beszélgetni velem...
Szombat reggel elvileg korán indultunk, de végül mégsem... Anyukájának migrénje volt, így eltolódott az indulás, és végül ebédre értünk el Le Coq-ba, a tengerpartra. Itt gyors séta után beültünk egy tuti étterembe, ahol apukája kezdett megkedvelni, már fogalmam nincs, melyik beszólásomon. Kagylót ettünk, ebben is jók a belgák. Pff, valahogy most nem megy az írás, pedig tök jó lenne... No mindegy. Szóval ebéd után Bruges-be kirándultunk, ahol csak sétáltunk egy jót. Utána hazamentünk (komolyan, ez így elmesélve nem nagyon jön át... )
Még az ebédhez... Áááá... várjatok csak, gondolkozom. Szóval pénteken elkértem a vacsihoz ivott bor dugóját. Minden itt kezdődött igazából. Mert persze megkérdezték, mire kell, én meg elmeséltem, hogy mi mindent lehet készíteni egy borosüveg dugójából. És persze elmeséltem azt is, hogy Nizzából kavicsot vittem haza, Bray-dunes-ből pedig egy kis vizes palacknyi homokot. És szombaton apukája viccesen megkérdezte, hogy nem akarom elkérni az étteremben a borosüveg dugóját ? Mire közöltem, hogy ha nagyon akarja, akkor megteheti helyettem. Mire persze megtette, közölve a pincérrel, hogy én egy borosüveg dugók rajongója vagyok, így ezutóbbi személy a félszegen a kezembe nyomott négy-öt parafadugót, mondván, hogy mindenkinek van valami hülyesége, ő pl. modellezik és fából gyárt ezt-azt... Aztán jött anyukája, hogy milyen jól néz ki a vizes palack logója (eaulala a neve (víz-lala), ami ugyebár kiejtve o-lá-láá, amit a franciák elég gyakran használnak) és hogy jó lenne hazavinni... Itt készült a kép, aminek a címe a "fél Michel család", mivel mondtam, hogy lefényképezem a logóját, így otthon áttudja festeni bármilyen üvegre, mire apukája is elővette a telefonját lefényképezni, és Stéphanie is, hogy lefényképezze, ahogy lefényképezzük a logót... Anyukája meg visszaért a mosdóból és kérdőn bökött ránk, hogy mégis mi a fenét csinálunk mindhárman. :o)
Este pedig egy tuti fincsi bort ittunk náluk, 1999-es Pommard-ot, egy burgundit. (oké, bevallom, ezen a hétvégén szerintem eddigi életem legjobb borait ittam, ez maradt meg bennem a legjobban... megtanultam pl, hogy milyen burgundi bort vegyek, hogy ha veszek, azt tartsam pincében kb. 10 évig és csak utána igyam meg, viszont ne várjak 15-16 évet, mert az nem tesz jót neki. Illetve némelyiknek igen, sőt, némelyiknek több év is, de ez esetben ki kell cserélnem pár évente a dugót az üvegen, hogy finom bort kapjak pár évtizednyi tárolás után. Azt is megtapasztaltam, hogy milyen különféle boros poharakból inni, meg ilyenek... )
Vasárnap tényleg korán indultunk, mert ez volt a brüsszeli autómentes nap, így minden ki és bevezető utat lezártak 9-kor. Kivéve a mienket, de ezt mi nem tudtuk, így 8h40kor már a kocsiban ültünk, ahol apukája majdnem elkezdett füstölni amikor meglátta, hogy az utak még sincsenek lezárva.
Han sur Lesse-be mentünk, ahol egy cseppkőbarlangot látogattunk végig. A barlang tuti szép volt. És még ajándékot is kaptam. Mert én fizettem a belépőt, mert kicsit rosszul éreztem magam, hogy tényleg mindent ők fizetnek (bevallom, a szombati étteremben igencsak elhűltem amikor megláttam a számlát, én nem vagyok ilyen árakhoz szokva ...), s így adtak nekem egy citrin követ (anyukája is kőbolond, mint Anyum).
Az étterem kiválasztása mókás volt, mert vagy egy órán át filozofáltunk, hogy hova üljünk be, de végül is jól döntöttünk. Itt készült a grand marnier-ről a kép. Mert az úgy volt, hogy ettünk, ettünk, vagyis először csak vártunk, majd kértünk étlapot, majd kértünk evőeszközt, és ezek után ettünk. A desszert után pedig anyukája megkérdezte apukáját, hogy engem el tudna-e képzelni a mérnökei között, mert hogy állítólag mindig panaszkodik a lány mérnöktanoncaira. Mire apukája közölte, hogy igen. Aztán feltette a beugratós kérdést, el tudom-e mondani, hogy mi az maghasadás (tudom, Koci hogy már ezerszer elmesélted, de ha egyszer nem használom mindennap ezt a folyamatot ?!) ? Mire közöltem vele, hogy természetesen mindjárt megtudom, hogy mi az, mert ha jól értem épp elkezdte a mondókáját. (mire a fejemhez vágta, hogy hogy tudom mindig visszafordítani a kérdést a kérdező felé ?? Mire nem közöltem vele, hogy az esetek 98%-ban ez fel sem tűnik és sikerül kicsikarnom a választ a kérdést feltevő egyedből. Mondjuk nem hiába igazgató, őt sem ejtették a fejére.) Viszont igazam volt, elmesélte, hogy hogy is működik, valamint....
... valamint jött a pincérnő, hogy a cég ajándéka egy-egy digestif-t (ha valaki olvassa a blogom, elmondaná, hogy hívják ezt magyarul ??). Persze elfogadtuk. És ekkor apukája, a két nőnemű családtagjának heves tiltakozásának ellenére elővette a szivarját és rágyújtott, mondván, hogy "na látjátok, ezért kell az embernek mindig magánál tartani egy jó szivart !" és együttesen fizikai disszertációba merültünk. És igazából miért is ne próbálnék szerencsét pl. ebben az irányban ? Ha már úgy is krízis van és nem nagyon építenek a franciák sem ?? No de a lényeg, hogy egy jó ebédet zártunk, majd elmentünk még Dinant-ba ahol csak sétáltunk egyet mielőtt hazaindultunk volna a brüsszeli dugóba.
Vasárnap este volt tehát amikor állásinterjút szimuláltam Stéphanie apukájával. Persze nem vett fel, mert a már meglévő atomfizika tudásom is mélyen, az agyam egyik hátsó rekeszébe került amihez valahonnan elő kell kutatnom még a kulcsot azelőtt, hogy belevágnék tudományosabb kérdésekbe. Mindenesetre vagy két órát beszélgettünk erről és hasonló dolgokról. Igazából ISZONYATOSAN örülök ennek, mert ez visszaadta az elvesztett önbizalmam, hogy igenis jó vagyok, jó mérnök, jó meggyőző erejű és ez kellett az én kis egómnak. És különben tényleg elgondolkoztam, azon a "miért is ne" kérdésen... Majd egyszer lehet, lesz válasz is.
Hétfőn-kedden nem sok mindent csináltunk. Kedden 16h30 körül akartam hazaindulni, de mivel franciákról van szó, persze nem sikerült, így 18h30 körül mondtam, hogy akkor már inkább maradjunk vacsira is és csak utána menjünk haza. Így legalább látom enni a Chasseur-t. Ugyanis a garázsban egy csomó haluk van, de nem olyan kicsik, mint amilyenek nekünk voltak, hanem meleg vízi nagy ragadozó halak. (és higgyétek el, hogy az egyik medencében piranha-k vannak, ahova a nem jó válaszokat adó mérnöknőket dobják be.. na jó, ne higgyétek el, ez csak az én fantáziám szüleménye, de mindenkinek tetszett eddig... és szerencsére mindig mindenre jó választ adtam...) És az egyik hal olyan gőgösen tartja magát, amit én persze kérdővé tettem, és Alain (Stéphanie apukája akit eddig még be sem mutattam. Ezen alkalmat megragadva anyukáját Sylvie-nek hívják) közölte, hogy azért, mert épp vadászik. Mármint vadászna ha természetes élőhelyén volna, de itt csak úgy tesz, mintha vadászna... Szóval elneveztem a Vadász-nak (Chasseur). Megtudtam azt is, hogy a halak védik a helyüket, és pl. a két nemtommilyen hal csakis akkor mehet át a szikla másik oldalára ha kaját kapnak, mert a szikla két másik nemtudommilyen hal területe és ha bele mernek merészkedni nagy szájtátogatásba kezdenek a sziklalakók.
Szóval láthatjátok, egy csomó mindent tanultam ezalatt az egy hét alatt... Persze ezt nem mindenki értékeli, pl. amikor egyik munkatársam, Cyril megkérdezte, ittam-e sört, mire közöltem, hogy nem, közölte, hogy elmegyek a belgákhoz és az egyetlen létező értelmes dolgot nem próbálom ki ? Pff... nekem azért tetszett !!
29-én pedig irány Orléans... Mert még régebben késett a tgv és így volt 16 euró kedvezményem amit október 31-ig kellett felhasználni és mivel a határidő egyre gyorsabban közeledett gondoltam egyet és vettem egy oda-vissza vonatjegyet Orléans-ba... Úgyhogy már csak két hét és újra várost látogathatok. Addig meg megpróbálok pihenni meg ilyenek...
Végül pedig hogy miért is kedvelnek a munkahelyemen : mert annyira természetesen beszélek, hogy csak na... vagy ha nem, akkor bevallom. Ma ebédnél pl. Cyril szívatott már nem tudom mivel, mivel nagy csendbe maradtam kb. 5 másodpercig, majd közöltem, hogy "a francba is, hogy nekem sosincs jó válaszom a szívatásokra..." és persze ezen mindenki nevetett. :o) Mert ha már tényleg nincs, akkor is enyém legyen az utolsó szó. Amúgy Cyril egész jól néz ki és még a stílusa is bejön. Kár hogy alacsony... :o)
Upsz, kicsit szómenésem volt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése