2012. július 17., kedd

Lille

Szombaton tehát Lille-be indultam. Egy ismerős mérnöksráchoz mentem, Pierre-Yveshez. Bár korán akartam indulni, a dugók elkerülése végett, ez nem nagyon sikerült, ugyanis 8h40 körül ébredtem fel... Mindegy, így sem volt túl sok ember az utakon (még jó. autó sem amúgy). Illetve az A86-on volt egy baleset, de azt ügyesen kikerültem. Így 11körül már fenn voltam Lille-ben... zuhogott... 12 körül taliztunk PY-vel, tettünk egy kört a piacon, majd visszamentünk hozzá, ahol főztünk, majd ettünk, majd az időjárás jelentést megnézve elindultunk Lille központjába. Újra végigjártam a híres helyeket, amikor épp el kezdett esni beültünk egy kávéra, vagy egy pohár valamire. 

Azt tudni kell, hogy a srác bűvészkedik is. Persze, hogy csinált egy pár trükköt előttem is. A legtöbbet megfejtettem, kettőt még most sem értek, hogy csinált. Viszont rájöttem, hogy bár ha nem értem, baromira zavar, viszont ha rájövök a trükkre, elveszti az egész a varázsát... De ettől függetlenül én folyamatosan gondolkoztam, hogy mit hogy és miért csinál. :o) 

Este egy ismerős párral vacsiztunk (mármint ő ismerte őket, én nem) majd tűzijátékot mentünk nézni. Nagyon tuti volt, 15 perc de sok volt meg szép meg színes !! Utána megvártuk, míg elmegy a tömeg, majd visszasétáltunk hozzá. Hajnal 4ig beszélgettünk... No comment. Főleg úgy, hogy elvileg másnap reggel 7-kor kellett volna kelni, mert a tengerparton volt találkozója az ismerőseivel. 

Kicsit késve bár, de olyan 13h körül lementünk a kocsihoz, hogy menjünk a tengerpartra. Elvileg az enyémmel mentünk volna... Ám amikor lementünk, nekem feltűnt valami, hogy valami nem stimmel, de valahogy nem jutott el az agyamig, hogy mi van, csak amikor pár másodperc múlva hallottam, hogy PY káromkodik, majd közli, hogy "bocsánat"... Bár még ekkor sem esett minden le, mert csak kérdeztem, hogy mi van ??! Majd láttam, amit ő látott, mert ő elölről ment a kocsihoz : 


És igen, a kocsimat feltörték, átkutatták és semmit nem vittek el belőle... Nem mondom, hogy jó kedvem volt ezután... 

No de analizáljuk egy kicsit a dolgot... Szóval valószínűleg csakis azért törték fel a kocsimat, mert nem ottani rendszámú és mert pénzt kerestek (a gps-t bár valószínűleg megtalálták, mert a kesztyűtartó nyitva volt, ott hagyták.). PY mondta, hogy vele is megtörtént, de ő azt hitte, hogy csak nem volt szerencséje... Úgyhogy azért kért bocsánatot, mert hogy gondolhatott volna erre, és akkor megelőzhettük volna. De ez már mindegy... Mindenesetre helyet cseréltünk, az én kocsim aludt a mélygarázsban, az övé meg kint... 

És ezek után azért útnak indultunk a tengerparthoz... Húú, amúgy iszonyúan megfájdult a fejem ettől az egésztől, hogy tehetetlen vagyok, hogy barmok csak úgy feltörik a kocsimat. Jah, amúgy amikor PY leállt a kocsival (valahogy kételkedtem benne, hogy abban a pillanatban le tudnék állni úgy, hogy nem töröm össze...) beállt a helyére egy pasi aki ugye látta a szilánkokat, meg hogy ott állok szerencsétlenül, és közölte, hogy hát igen, ez itt megesik, hogy ilyen hülyék vannak erre fele... Pff... köszi... no mindegy, mára kijavították, a biztosító fizette a nagy részét... ráadásul 17 perc alatt készen voltak vele. 

És lementünk a tengerpartra. Egy ismerőse forgatott egy klippet ott, és abban szerepelt PY. Én meg csak úgy sétáltam erre-arra, meg ilyenek. Hideg volt, komolyan, júliusban én egy téli pulcsiban voltam és a tavaszi kabimban. Ráadásul az ő téli pulcsijában, mert a fene sem gondolt arra, hogy ilyenkor 12-14 fokok lesznek odakint !! Ráadásul napot sem láttam túl sokat az elmúlt pár napban. :/

Délután visszamentünk Lille-be és egy másik ismerősénél vacsiztunk. Ott bedobtam a durcát, már nem tudom, miért. De egész jól viselték az emberek. :o) 

Hétfőn pedig egyedül sétáltam erre-arra, aztán ennyi. Ma kijavították az üvegem... 

Hétvégén pedig újabb kaland vár rám : PY Rouanba hívott el egy másik ismerőséhez (komolyan, szerintem fél Franciaországot ismeri... Vagy csak Lille nagyon kicsi... ) Pénteken meg kollégáimmal megyek színházba. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése