Pénteken a Paquebot nevű hajón töltöttem az estém a kollégáim társaságában. A cég 50 éves fennállását ünnepeltük. Nagyon tuti volt.
Kettőkor végeztem, hazajöttem, átöltöztem és már indultam is vissza. Vagyis indultunk, mert Stéphanie is itt öltözött át. Szóval 16h30 körül indultunk, hogy tuti odataláljunk (Párizsban, az Eiffel toronytól nem messze volt a hajó kikötve) meg hogy legyen parkolóhelyünk. Fúú, ilyen helyzetekben kifejezetten örülök, hogy van GPS-em. Mert azért Párizsban nem feltétlenül egyszerű vezetni, ha nem ismered az utakat. Vagyis nekem nem egyszerű. Más meg eldönti mit gondol erről. Lényeg az, hogy egészen addig a pontig nem is volt gond, amikor meg nem láttam, hogy át kell haladnom a Diadalív körül lévő "körforgalmon", ráadásul az 5. kijáraton kell kimennem... Nos, 17h10 körül teli van a körforgalom... Lévén, hogy ráadásul lámpák is vannak, így nem is a körforgalmon belül haladóknak van elsőbbsége, de ez még hagyján, de volt vagy 8-9 sáv... nekem meg kresz-szerint valahol középre kellett volna bevágnom... Nos, nem sikerült, belülről az 5. sávba kerültem kb...Aztán próbáltam kisorolni, de ezek a párizsiak mindenütt ott vannak, a bicajosok a Diadalívet bámulva tekernek körülöttünk, de rá sem hederítenek, hogy itt biza egy köteg autós várja, hogy végre eltekerjenek, így amikor végre elhúztak, háromsávnyi autó indult el az egy sávnyi utcába... Pff... de túléltem, de bevallom, utána nem voltam túl kiegyensúlyozott és nagyon oda akartam érni a parkolóba. :o) De igazából ez az egy olyan pont volt, ami gáz, a többi tény, hogy nem gázos... kivéve a Szajna part, ami néhol egyirányú, néhol kettő, néha van alsó és felső és a gps nem feltétlenül ismeri jól ezeket... De végül is csak egyszer kellett megfordulnom és a saját érzéseimre hagyatkoznom, és akkor úgy leparkoltam a kocsit. :o)
Képek majd jönnek, de most nem én voltam a fényképész --> ergó lesz rólam kép, viszont el kell majd őket kérnem Elodie-tól. Én abban a fekete ruhámban voltam, amin a Szalagavatón és a Diplomaosztómon. :o) Az est pedig jól sikerült. Kint a fedélzeten töltöttem a felfele vezető út jó részét, viszont utána hűvös lett és fogalmam nincs, mit csináltam bent, de olyan gyorsan eltelt az idő, hogy mire újra kidugtam az orrom, már újra az Eiffel toronynál jártunk. Olyan szerencsénk volt, hogy láttuk amikor a kis fények szikráznak rajta. Tök jó. Aztán kezdődött a tánc ! :o)
Aztán pedig hazaindultunk. Mivel én voltam kocsival, elvittem még pár embert erre-arra. Pl. Samuel elvezetett a Defense negyedig ahol ott hagyta a kocsiját. Utána őt követve felértem az autópályára. Sandrine-t elvittem Apukájához aki innen 10 perc autózásnyira lakik, utána meg hazajöttünk Stéphanie-val. Mivel ő túl messze laki, őt csak másnap vittem haza, amikor is a szülinapi buliját tartotta, amire én is hivatalos voltam.
És a mostani kedvenc dalom, amit reggel óta folyamatosan hallgatok http://www.youtube.com/watch?v=8UVNT4wvIGY :o)
Szép vasárnapot !!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése