Sőt, két helyen, mert kivételesen rászántam magam, hogy az összes doksit szétválogassam és lefűzzem a munkahelyen... Pedig az amúgy a hülyegyerek kócerája volt... No mindegy, most már legalább minden rendben van ott is !! (na jó, bevallom, azért raktam rendet, mert állítólag átvizsgálás volt, ami minket nem érintett, de hát hátha-ide-is-betéved-valaki alapon jobbnak látta a hülyegyerek megkérni minket, hogy rakjuk rendet a kupleráját)
Itthon meg szintén rászántam magam, mert már egy hete kerestem a derék melegítőm (én tök úgy emlékeztem, hogy a nappaliban hagytam egyik reggel, amikor melegnek ítéltem az időt, így még a kanapé mögé is benéztem, eredménytelenül), és mivel beköszöntött két napra a hideg, gondoltam most már meg kéne találni. Úgyhogy bevonultam a szobába egy stokival (na jó, ez nem stoki, de annak is nevezhetjük), mire Flo megkérdezte, hogy hova készülök ? Így elmeséltem neki a derékmelegítő-kereső akcióm.
Nos. A ruhásszekrény több polcból áll. a legfelső az enyém, a középső Floé, utána van az én fiókom, majd egy polc, ami közös, majd legalul a táskáim. A legalsó polcon tuti nem lehet, mert ott olyan ruhák vannak, amit sosem hordunk, pl. Flo 4-5 lyukas farmerja, amit ne kérdezzetek, miért nem dob ki, de ott vannak, meg az én egy lukas farmerom (egy még bármire jól jöhet, pl. görkorizni tanulni !). Szóval ahhoz nem nyúltam. A fiókomat ismét feltúrtam, de most sem találtam. Aztán ott van Flo polca, ami igazából egy gombóc ruha volt, néhol egy-egy zokni darabja lógott ki, valahol egy hosszú ujjú póló ujja, és néha még egy boxer is kikandikált. Ez igazából azért, mert én zoknit keresek, így mindent jobbra túrok, ő meg boxert, így mindent balra túr. És mindezt még megfűszerezi az, hogy néha simán oda teszek ezt-azt, és az alulra kerül, így mindent összeforgatok, hogy megtaláljam. Igazából ez csak egy két hete van így ! :o) Aztán pedig ott az én polcom, ahol három kisgombóc ruha volt.
Neki álltam, és lám-lám, megleltem a derékmelegítőm Flo gombóca közepén !! :o) Ráadásul olyan szép rendet raktam, hogy másnap még Flonak is feltűnt és megköszönte, hogy rendbe szedtem a polcát ! :o)
Szóval aki keres, az talál, és így legalább rend van a szekrényben is. Már csak a sapimat kéne megtalálnom, amit azóta nem találok, hogy Flo felhozta a kocsiból, mondván biztos kell nekem, pedig direkt azért hagytam lenn, hogy lenn legyen. Aztán meg ide tettem, aztán meg oda, és most nem találjuk. Úgyhogy hétvégén lehet, hogy indítok egy sapka-kereső akciót is. :o)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése