2011. szeptember 11., vasárnap

Nyár ősz tél egy napban

A párizsi nyár idén úgy néz ki, hogy egy napban részesülünk a nyárból, az őszből és a télből. A tavaszból csak azért nem, mert szerintem így is nehéz mindezt a rohanó tempót agyilag követni a fáknak és bokroknak, így azt inkább kihagyják. De most komolyan, reggel 13 fok, az még oké (bár a nyárhoz képest szerintem hideg), utána 27-30 fok, majd beborul, elszürkül az ég és szakad az eső, majd elhófehéredik az ég, úgy, mint télen szokott, amikor hófelhők gyűlnek az égre. Igazából szerintem havazik, csak mire ide leér, elolvad, meg el is párolog. De ezt nem merem nagydobra verni, mert még hülyének néznek az emberek. De tényleg olyan fehér hófelhők vannak itt, hogy csak na. Legutóbb úgy jöttem haza, hogy Flonak közöltem, hogy tökre jó lenne, ha már esne a hó. Persze tudjátok mi volt a reakciója : Arra biza még várnom kell négy hónapot és akkor is csak egy hétre essen !

Szóval így élünk mi itt ebben a rohanó világban. Naponta átélünk három évszakot...

A munkahelyen nincs semmi izgi, haladok, amivel tudok, egy csomó papír még vár rám, de az igi azt mondta, hogy az még várhat, így várnak. Majd egyszer megcsinálom, ha pl. Alexandre visszajön és átveszi a felét. Már így is az egész ő munkakörét én vettem át és junior manager szerepben érzem magam... No de mondjuk nem panaszkodom, mert amíg meg vannak elégedve velem, addig jó. Szóval ez van.

Itthon pedig sütök-főzök (na jó, ezt elég ritkán) és kreatívkodom. Bár ezen a héten túl sok mindent nem csináltam, olyan fáradt voltam egész héten. De a másik blogomon  azért láthatjátok, miket kreáltam ezen a héten. Szerintem tök szépek. De hát én elfogult vagyok. Ezen kívül pedig tegnap készítettem trüffel kockákat, amik csak azért nem golyók, mert nincs habzsákom, amivel golyókat nyomhattam volna. (kézzel formázni lehetetlen, mert rögtön megolvad a "tészta" a kézben) De a lényeg, hogy fincsi. Na jó, kicsit ropogós, mert nem volt itthon porcukrom, s amit daráltam, hát ezek szerint nem daráltam tökéletesen porrá, így kicsit ropog a csoki a fogunk alatt... De nekem így is ízlik !!

Tegnap meg tiszta rossz napom volt, és Flo csak nevetett rajtam, amikor elpanaszoltam minden búmat és bánatomat. Ezek lényegében ezek voltak : 1. nem tudok napközben Párizsba menni, mert napközben nem lehet szép képeket készíteni, így ma már nem fogok szép képeket készíteni Párizsban. 2. Cirino már megint mindent összekávézott, s elegem van már a kávécseppekből. (ezzel egyet értett) 3. eltörtem már megint egy poharat (ez sosem hatotta meg, mindig az a válasza rá, hogy legalább lesznek új poharaink. Ráadásul amit eltörtem, az egy ingyen reklám pohár volt.) 4. nem sikerült a clafoutim (erre azt mondta, hogy nem baj, majd megadja anyukája receptjét és akkor sikerülni fog. Ezt amúgy már fél éve kérem tőle... idő kell a franciáknak) 5. túl kicsi a mellem a francia melltartók számára, pedig találtam tök szépeket, de nincs a méretemben. (:(na igen, főleg ez váltotta ki nála a nevetést)

Azt hiszem, más nem volt. :) És ezt is délben panaszoltam el neki, utána meg nekiálltam kreatívkodni, úgyhogy elfeledtem minden búmat és bámat.

Megyek, gondolkozom a következő kreációmon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése