2011. június 29., szerda

Munkás hétköznapok.

egy nagyon gyors bejegyzés így hirtelen, mert tudom, hogy már nagyon sokan számítotok rá. Szóval hétfőn elkezdtem dolgozni, mivel messze van, korán járok és korán jövök. Ami az jelenti, hogy ötkor kelek, fél hatkor indulok, negyed hétre ott vagyok és félnégykor indulok onnan és ha nincs baleset az úton, akkor egy óra alatt itthon vagyok, ami azért nem rossz. Szóval tuti. A munka jó, ma már kezdtek rájönni, hogy nem vagyok olyan hülye, mint amilyennek gondolnak, lévén, hogy én 5 perc alatt megcsináltam azt, amit a közvetlen felettem álló két óra alatt sem tudott befejezni. Utána kicsit visszafogták magukat. Meg akkor is, amikor az ő felette álló személy pont azt mondta, hogy úgy kell megoldani a dolgot, ahogy én is mondtam... no comment... Azért meglátjuk majd meddig pattognak majd. Vagyis eddig... Szóval ez le van tudva.

Tegnap jövök haza, erre tudjátok mi van ??? Egy emberke szépen komótosan cserél kereket az autópálya belső sávjában... ÁÁÁ,,, egy cseppet sem veszélyes, nem ?! Szerencsére előttem elég hely volt, még ahhoz is, hogy kicsit haladjak, amikor láttam, hogy a mögöttem lévő kocsi túúúl gyorsan jött és kicsit pörgött, füstőlt és csikorgott, hogy megálljon.... Szerencsére nem lett baleset... Mindkettő hülye volt.

Holnap megyek Marseille-be megnézni, hogy halad a terepen a munka, amin dolgozom. Péntek este jövök haza majd. Úgyhogy jó lesz, lesz megint TGV-zés, csak mert az jó.

Amúgy pedig semmi különös nincsen. Márha ezek nem lennének elég különlegesek. A reggeli kelést egész jól bírom ám. Lehet, hogy a tus segít. Meg a friss levegő. Mindenesetre eddig még nem zavart. Bár még csak három napja dolgozom. Azért ez is jó kezdet...

Megyek cipőt venni, hogy holnap tudjak sportcipőben Marseilleben lenni. Mert az jó. :)

Lenne még egy csomó ötletem írni, de nincs időm, cipő kell... jóéjt tehát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése