2012. december 31., hétfő

Még egy utolsó 2012-ben

Mert egy csomó minden lemaradt ám... Próbálok mindenről szót ejteni, a képek egy része majd csak jövőre lesz beillesztve, mert elfelejtettem pl. Koci baglyáról képet készíteni, így még meg kell majd, hogy kérjem, hogy tegye meg helyettem és küldje el nekem... Meg ilyenek. 

Először is jöjjenek a képek, aztán mesélek is. Ma beszéltem Floval, és közöltem vele is, hogy iszonyat jó szabadságon lenni és már komolyan kellett nekem, mert most tök jó kedvem van, még azt is képes voltam elfogadni, hogy lesz egy tuti munkám nemsokára és addig is jó helyen vagyok, elvégre egy csomó mindent tanulhatok... ha akarok. Szóval most beszélhetnékem is lett.. Iii. tehát a képek.

Ez a tál vaníliás kiflim, amiről a franciaországi környezetemből egyetlen egy ember tudja, hogy kifli (mindenki más croissant-nak hívja). Ráadásul magától, amikor Flo meglátta, közölte, hogy "kifli" !! 

Ezek pedig az ajándékba csomagolt vaníliás kiflik.

Ez a rózsám, akinek valaki elmondhatná, hogy december 30-án nem illik így kinézni... Bár felőlem tegye, nem hiszem, hogy fagyni fog...
Ez még a régebben, konzerves dobozból készített sütis-kellékes dobozkám amiben van ám minden jó, sütőpor, élesztő, zselatin... (meg volt vaníliás cukor is, csak arra már nincs szükségem... :o))

Ez a saját készítésű vaníliás cukrom, mert úgy döntöttem, minek vegyek, ha tudok készíteni is. :o)
Amúgy épp sül a malackám, vagyis egy része, ebbe a minisütőbe ez is alig fért bele, egy olyan recept alapján, ami igazából nem is létezik. Na jó, az alapötlet onnan jött, hogy anyukám legjobb barátnőjénél ettünk ilyet, aztán jól lemásoltam, meg utánanéztem, hogy csinálják a franciák, így már azt is tudtam, hány fokon és hány percig kell sütnöm. De jól néz ki, ráadásul jól illatozik, pedig még ott kell hagynom egy fél órát...

Amúgy erről az estéről más ötletet is elhoztam : egy tuti lebegős pamut ruhát fogok magamnak varrni, amit meglesz a varrógépem. Olyan kis nagyon könnyűt. Azt ne kérdezzétek, honnan szerzem majd a szabásmintát, szerintem fejből és azt se, hogy hogy fogok hozzá, ha még soha életemben nem varrtam ruhát, de elvégre egy csomó mindent nem csináltam soha életemben egy csomó ideig, aztán egyszercsak mégis és jól sikerült. Szóval bízom magamban. 

Ezek mellett pedig épp a bambusz-pamut konyharuhámat kötöm már tegnap óta. Elvégre nem lehet takarítani, meg mosogatni, meg mosni... :o) Na nem mintha ezeket úgy általában túlzásba vinném, de akkor is, ami le van írva, az le van írva, nem szabad és kész. :o)

Ezalatt a pár nap alatt sikerült elrendeznem a bélyegeim is, most már tényleg kell vennem új albumot, mert ebbe nem fér semmi. Vettem végre lyukasztót és elraktam az összes, a kis asztalomon ténfergő papíromat. És kiolvastam a karácsonyra kapott könyvemet is. 

Közben pedig megettem a malacom egy részét, köret nélkül mert azt elfelejtettem hozzá csinálni. Pedig még eszembe volt.. Úgyhogy most már értitek, miért nem zavar az, hogy először a húst eszem, aztán majd egyszer csak a répát is megeszem úgy magába. :o) 

Jah, azt nem is meséltem, hogy megismernek a piacon !!! Mondjuk szerintem én vagyok a legfiatalabb, a legmagasabb és a leg-nem-franciásabb vevő az egész piacon, de akkor is, a tojásos pasi megismert, pedig egy hónapja voltam nála amikor ő is ott volt (azóta csak a fiainak látszó emberegyedekkel találkoztam). Meg a gombás is... Ilyet !

Azt még nem meséltem, hogy ha esetleg lakást adtok bérbe, és be van rendezve, ti is olyan csúnya kávébarna színű székkel szereljétek fel, mint itt, mert ha a bérlőtök minden megmagyarázatlan ok miatt arra dönti a reggeli bögre kávéját, nem fog rajta látszódni a folt ! Tiszta előny. Egyben amúgy ajánlom azt is, hogy egyből meggyléfoltos falat fessetek a konyhába, így a bérlő nem fog átkozódni amikor meggyes sütit készít és a meggyléből a falra is jut (persze rögtön festés után, mert miért is ne...). No de ezek csak amolyan praktikus tanácsok melyre ezévben jöttem rá. :o)

Most meg megyek, még ki akarom szabni a második farmerpárnámhoz a négyzeteket. Mert majd ha lesz varrógépem, azt is megvarrom. Bizonyám. 

Boldog új Esztendőt !!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése